Veszélyes vállalkozás

Egy fiatal férfi lépkedett a Gott épületének egyik emeleti folyosóján. Kezében aktatáska. Mögötte nem messze egy fiatal nő loholt.

-Hé, állj már meg! - kiáltott a férfi után. A srác nem reagált, csak ment tovább.

-Armblast!

A férfi megtorpant, és fáradt sóhajjal hátra fordult. Végig nézett a nőn. Derékig érő vörösesbarnás haj, borostyán színű szemek, csodás alak.

A lány pár pillanat múlva beérte. Zihált a futástól, elvégre is három emeleten át követte a férfit. Ugyanis a főnökasszony mindenképp beszélni akart a lánnyal, a mostanában nyújtott kimagasló teljesítményéről.

A lány tehát lehajtott fejjel, a térdére támasztott kezekkel próbált megnyugodni.

-Mondd, mit akarsz, Eclair? – kérdezte a férfi.

A lány felegyenesedett, és megszólalt:

-Beszélni akarok veled.

-Ez igazán megtisztelő számomra, de attól tartok, ez nem éppen a megfelelő pillanat. - mondta és elindult. A lány nem hagyta ennyiben, megfogta a karját, hogy ne tudjon elmenni.

-Nem érdekel, én most akarok beszélni. – mondta dühösen.

-Ha ilyen szépen kéred. - mondta a férfi, egy gúnyos mosoly kíséretében.

A lány nem kezdett beszélni, ezért a férfi megkérdezte:

-Miről van szó?

-A legutóbbi akcióról.

A lány csak ennyit mondott és várakozóan nézett a férfire.

-Igen? – kérdezte óvatosan Armblast.

-Azt akarom, hogy fejezd ezt be!

-Mégis mire gondolsz, édesem?

A nő szeme dühösen megvillant a megszólításra.

-Elegem van abból, hogy állandóan veszélybe sodrod a védenceink és az én életemet! Mindig kitalálsz valami őrült tervet, amit aztán nekem kell végre hajtanom! Azt, hiszed, hogy az minden vágyam, hogy szinte minden héten életveszélyes akciókban vegyek részt? Hát nem! És ez még nem elég! Lumiert is belekevered! Örülnék, ha abbahagynád!

-De hát csak…

-És ne gyere azzal a szöveggel, hogy csak azért csinálod, mert tudod, hogy valahogy úgyis kivágom magam!

-Amint látom igazam van. Hisz most is tökéletesen egészségesnek tűnsz.

-De nem rajtad múlik! – mondta a nő dühösen.

-Azt, sosem tudhatod. – felelte a férfi halkan, de Eclair meg sem hallotta.

-És ez már nem az első eset volt!

-De a főnökasszony elismeri a kiemelkedő teljesítményedet. Te vagy az egyik legjobb Ász-ügynök.

-És most azt akarod mondani, hogy ezt neked köszönhetem?

-Valahogy úgy.- mondta Armblast.

-Hát köszönöm én ebből nem kérek! Azt hiszed, olyan jó teszel velem?

-Kétségkívül, mindig is jól tudtál panaszkodni. – mondta a férfi nyugodt hangon.

-Ó, nem! Még csak most kezdtem el! – mondta a nő fenyegető hangon.

A férfi szóhoz sem jutott, mert a nő azonnal beszélni kezdett. És csak mondta, mondta, mondta.

-… nem is beszélve arról…

-… és azt sem felejtettem el, amikor…

-… és nehogy, azt hidd, hogy nem tudtam, hogy akkor te voltál…

A férfi akárhányszor próbált közbeszólni, reménytelen kísérlet volt. A nő szája be nem állt.

-Jól van, Eclair. Azt hiszem, felfogtam a lényeget!

-Nem hinném!

És tovább beszélt. Még Viola is megirigyelhette volna.

-Oké, most már tényleg hagyd abba! – mondta a férfi kb. 10 perc múlva.

-Nem!

Eclair újra nyitotta a száját, hogy beszéljen, de Armblast talált egy közvetlenebb módot arra, hogy elhallgattassa.

Hirtelen megcsókolta. Hosszú, forró… és gyengéd csók volt.

Amikor vége lett, Eclair kábultan ezt mondta:

-Ezt ne csináld többé.

-Mire gondolsz?- kérdezte Armblast ártatlan hangon.

-Erre? – kérdezte és újra megcsókolta a nőt.

Ennek a csóknak lényegesen rövidebb idővel vége lett. A nő felháborodottan nézte a férfi diadalittas mosolyát, és egy szép mozdulattal ott hagyta kéznyomát, a vonzó arcon.

-Szemét gazember! – kiáltotta dühösen, és súlyos léptekkel elviharzott az ellenkező irányba.

A férfi a kezét az arcához érintette.

-Tudod, mi a te nagy szerencséd?- kérdezte egy hang a háta mögül.

Megfordult és szembe találta magát Lumierrel, Sinistrával és Dexterával.

-Nem, de te majd úgyis elmondod.

-Az, hogy nem volt kirúzsozva! – mondta nevetve Sinistra.

-Ennek ellenére, nagyot üt. – mondta Armblast és az arcára mutatott, ahol még mindig kivehető volt Eclair ujjainak a nyoma.

-Te sosem tanulsz. – mondta Lumier lemondóan és elindult arra, amerre néhány pillanattal előbb társa tűnt el.

-Legalább megérte?- kérdezte Dextera.

Armblast nem válaszolt, csak sejtelmesen mosolygott. Majd felvette aktatáskáját a földről és elindult.

Amikor kiért az épületből, látta, ahogy a nap utolsó sugaraival vörösre festi az eget. Ahogy nézte a naplementét, egy arc tűnt fel előtte. Vörösesbarnás haj, borostyán színű szemek.

Megrázta a fejét és elmosolyodott.

-Az nem kifejezés… - mondta, majd eltűnt az egyik sötét sikátorban.

The end

By:Aya