animeextrak
Slayers-a kis boszorkány
Slayers-a kis boszorkány : 4.-5.-6.fejezet

4.-5.-6.fejezet

Kowi 121  2007.08.09. 21:04

Szertartás,Keresés,Régi ismerős

Beértek egy másik terembe, Zekosz is ott volt mivel király
lesz tudnia, kell erő is. Lina egy nagy kör közepén tértelt
egy fehér köntös szerűségben. Zuzuk odament és elkezdet
valamit mondani és közben különbféle porokat szórt rá, de ő
meg se mozdult a szöveg végéhez ért és valami edényt fogott,
amiből füst jött ki. Utána egy szolga odament egy tálcával a
kezében. A tálcán egy tál és egy fekete szalagszerűség volt.
Zuzuk belemártotta az ujját a tálba és Lina homlokához,
érintette és egy fura jelet rajzolt oda. Aztán megfogta a
szallagott és a fejére, kötötte úgy, hogy a jelet is
eltakarta. Egy másik szolgáló jött ismét egy tálcával a
kezében. Azon a tálcán volt egy nagy tál tele parázzsal és
benne egy vassal. A vas olyan jel volt, mint amit a
homlokára festett. Lina kinyújtotta a bal kezét. A tanácsfő
megfogta a vasat és a belső felére a csuklója alá, égette.
Lina nem szólalt meg, nem kiabált a fajdalomtól. Tűrte a
fájdalmat, amit okozott a forró vas.
-Kész.-mondta Zuzul. Lina felállt és meghajolt. Kiment a
körből de tovább nem tudott menni, mert elájult.
-Lina kisasszony!
-Nyugodjatok meg! Nincs semmi baja. Vigyétek a szobájába.
-Igen is.
-Miért tett ezt?-kérdezte Zel.
-A vasra gondolsz?
-Igen.
-Azt mindeni át kell élnie. És az örökre szól. Csak akkor
fogjátok megérteni, ha ti is átestek ezen.
-Kiérjék a szobájikba a vendégeinket.-mondta Zek.
-Igen is.
-Szilárd!
-Igen apám?
-Holnap velük mész.
-Értettem.
***
Másnap mindenki feszült volt. Kis csapatunk Lina miatt
agodott mert még nem ébredt fel és nem mehetek be hozzá.
-Hol vagyok?
-Jó reggelt Naka.
-Maga ki?
-A nevem Szilárd. Még mielőtt felülnél. Ön.. hogy is
mondjam? Meszetlen.
-Micsoda??-és rögtön magához húzta a takarót.
-a szolgáló nők vetkőztették le. És ott vannak a ruhái, kimosva.
-Köszönöm.
-Egyéként, várja önt a tanács. Öltözzön fel nyugodtan, és
kérem utána, kövessen.-és ezzel kiment a szobából. Lina
kényelmesen felöltözött sokásós ruhájába és még a szalagot
is felvette, amit a szertertáson viselt. A bal kezén volt
egy kötés és az alatt volt a hexaszik. Lina kiment a
szobából és a többiek ott voltak. Látta rajtuk, hogy
megkönyebbűltek. Csak rájuk mosolygott és követte Szilárdott
a tanácsterembe. Ismét belépet a szobába.
-Meghozta őket uram!
-Közönyük! Verselő Lina, Gourry Gabriev, Amelia Will Tesla
Seiyrun, Zelgadis Greywods. Megkérünk titeket, hogy hozzátok
vissza a kőíratott. Naka te tudod, hogy néz ki. Szilárd te
is velük fogsz menni. A lovak készen álnak. Sok szerencsét.
Ja, és Naka. Próbáld titokban tartani a jelet.
-Értettem.
-Még egyszer sok szerencsét és hozzátok vissza bármi áron az
íratott. Meg teszitek?
-Igen.-halatszott a válasz mindenkitől.
***
Folytatjuk…..



A gömb rejtélye
By: Kowi 121
5 fejezet: Keresés

Lináék vagy egy órája mentek. Nem beszéltek. Némán ültek a
lovakon és mindenki a kéziraton járt az esze.
,,-Miért nekem kell utána futkosnom? Na, mindegy. Csak azért
aggódom, hogy nem fog az megtörténi az, ami a mútlkor? Ha
meg is történik én... Nem is tudom, akkor mihez kezdjek.’’
***
Estére beértek egy városba és az egyik fogadóban
megszálltak. Zel és Amelia megdöbbentek mikor látták, hogy
Lina csak egy teát iszik és semmi mást. Gourry csak falta
magába az ételt.
-Mond Szilárd. Mi változott a kéziraton?
-Semmi. Csak az, hogy nem bízik senkiben. Évekig próbálták
meg mások, hogy az őrzője legyen de senki még a közelébe sem
tudott menni. Ezért tudták ellopni.
-Aha, értem.
-Hogy érted, hogy nem bízott senkiben?-kérdezte Amelia.
-Azt hallottam, hogy saját tudata van. Igaz ez?-kérdezte Zel.
-Igen. Minden igaz, amit hallottál.-mondta Lina.
-És miért pont te?-kérdezte két falat közt.
-Azt magam sem tudom igazán. Egy gyerekkori történet
kapcsolódik hozzá.
-Meséd el nekünk Lina kisasszony!
-Rendben. 10 éves lehetem, boszorkánytanonc. Kreszpóban
tanultam, így ismerem meg Zekoszt. Mint mindenki csináltunk
egynéhány butasságott. Én azt csináltam, hogy bementem egy
olyan szobába, ahova tanonc nem tehette be a lábát. Ott
őrizték az ősi kézíratott. Közelebb mentem hozzá és
megérintettem, nagy fényesség lett így gyorsan elengedtem.
De elbuktam. Mert néhány nappal később az erőm folyamatosan
növekedett és azonnal a tanács elé vittek. Megmondták, hogy
az az ősi kézírtat és elmondtak mindent, amit mertek akkor
elmondani. De azt nem mondták el, hogy aki hozzá ér annak
hatalmas ereje lesz valahogy. Senki más, azelőtt aki hozzá
ért nem történt ilyen. A tanárok külön tanítottak, hogy kárt
tegyek a többi tanoncban. 2 hónapig próbálták megfékezni az
erőmet, de nem sikerült. Ismét a tancselé kerültem és
felkértek, hogy legyek az írás őrzője, mert engem hívott az
óta. Én akkor visszautasítottam és még aznap megszöktem. 4
és 10 hónap múltán az erőmet kiismertem és hivatalos boszi
lettem és ez idő alatt lettem híres. De a kézírtat a mai
napig engem hív és onnantól minden szülinapomon elájultam,
mert akkor a testem magától megtisztult, vagy ha
megtisztítják, és akkor hallom, hogy a nevemet mondja azért
ájultam el a múltkor.
-Ez nekem nem tetszik!
-Micsoda Zelgadis?
-Nem értem, hogy hogyan lett az erőt, ami a kéziratban van
megkapni, mint te Lina.
-Ez egyszerű. Linácska akkor még nem tett semmi rosszat, az
az tiszta lelkű és tiszta szívű volt és az első tanonc, aki
hozzáért a kézirathoz. Meg a kézírtat, bisztomságban érezte
megát a jelenlétében.
-Xellos mit keresel itt?-kérdezte Lina. Jobb mutatouját
felemelte és:
-Az titok.-nem sokkal később mindenki elment lefeküdni, Lina
mindig még a kéziraton törte a fejét.
***
Reggel reggeliztek, és tovább akarták folytatni az utukat de:
-Linácska. Veletek tartatok?-jött feléjük Xellos egy lobon.
-Nekem mindegy. De lehet, hogy megbánom? Azért hasznom
legyen belőled.
-Értetem Linácska.
***
Lassan egy hónapja keresték az íratott de, még nem találták
meg. Éppen Atlasz városában voltak amikor:
-Lina kisasszony!
-Mi?!-nézzet lina a hang felé.
-Ó, én drága Linám!
-Te meg mi a fenét keresel itt?-dühöngött Lina mikor láta,
hogy ki az.
-Utánad jöttem.
-Ő meg ki?-kérdezte Xellos.
-Nem tudjuk.-válaszolta Gourry.
-Lina akkor mit mondasz?
-Már egyszer megmondtam.-kezdett ideges lenni.-Hogy nem! És
ha még egyszer meg kérdezte halál fia vagy.
-na de Linám.
-Ne mevezdes csak úgy kényed kedvedre és ne írjál nekem
leveleket.
-Lina de én szeretlek téged és te is, szeretsz engem.
-Felfognád végre! Gregor én nem szeretlek téged rége...Mi
ez?-kérdezte Lina és vissza, vette a hangjából.-Szilárd te
is érzed?
-Tisztán.-Lina fogta, és összekulcsolta a letéz és
koncentrált.-A városban van.
-Lina kisasszony mi van a városban?
-Az írás és az, aki ellopta.
-Micsoda? Te ezt honnan tudod?-kérdezte Zel.
-Linácska még nincs beszennyezve, és ezért érzi az
írást.-mondta Xellos.
-Utánam, tudom, hol van. Viszlát Gregor.
-Na de Lina.
-Delejgömg!-BUMMM!!!-Mondom, viszlát.
-Szia.-Lina és a többiek elkezdek futni arra amerre Lina ment.
-Állj meg az igazság nevében!-kiáltotta Amelia.
-Már megint kezdi.-szólalt meg Lina. Az alak észrevette és
az ellenkező irányba kezdett futni. Sokáig kergették az
alakot de, hiába volt napalmtere elveszették az összes nyomott.
-Nem hiszem el, pedig nem sok kelet volna.-méggelödött Lina
de utána rögtön a földre térdelt.
-Lina mi történt?-kérdezte Gourry.
-Az...írás...hív..engem..-mondta szaggatottan.
-Az meg, hogy lehet?-kérdezte Zel.
-Lina kisasszony a kötés a kezén.-mutatott Amelia rá.
Mindenki nagy döbbenetére a kötés eltűnt onnan. Lina rögtön
oda kapott.
-Naka nem lehet az, hogy fáj.
-Pedig nagyon is fáj.-nyögte ki.
-Valószínűleg ahogy a fájralom erősödik arra lesz a tolvaj
rejteke.-mondta Xellos okoskodoan.
-Igazad van.-mondta Szilárd.
-Akkor indulás.-mondta Lina és elindultak arra amerre a
legjobban fájt neki a keze.
***
Folytatjuk…...



A gömb rejtélye
By: Kowi 121
6 fejezet: Régi ismerős

Lina vezetésveé 1 hét alatt megtalálták a tolvaj rejtekét.
-Üdvözlet Verselő! Rég nem látalak.-szólalt meg egy idegen
hangja.
-Ki vagy és honnan tudod a nevemet?
-Már el is felejtettél?-és előjött rejtekéből. Nővolt hosszú
karcsú testel. Hosszú fekete haj összefonva. Ruhája egy
hosszúszárú testhez simuló nadrág és egy úgy szintén testhez
simuló topszerűségből ált és sintén feketék voltak, ahogy a
csizmái is.
-Jini az éj fekete! Te voltál az?
-Igen Verselő. Én voltam az.
-Miért tetted ezt Jini?
-Azért kedves Szilárd, mert nekem kellet, volna lennem az
írás védőjének lennem. De ti neki ajánlottátok fel.-és
Linára mutatott.
-Nem tehetek róla.
-Te mentél be aznap a szobába, ma pontosan 6 éve. Nem?
-Te nem mertél bejönni, én bátrabb voltam, mint te.
-Híresebb és ügyesebb lettél az óta. De akkor én voltam a
legjobb boszi. Ha nem érintetted volna, meg akkor most én
lennék a leghíresebb.
-Én nem úgy lettem híres, hogy az írást védtem. Még aznap
elszöktem és saját erőmből lettem ilyen híres.,,-Nem
bánthatom. Hisz még mindig a barátom. És tart az eskünk,
pontosan éjfélig.’’
-Hazuc, Verselő hazuc!
Találd meg a kulcsot, és megleled a veszted. Mutasd ki
erődet, és megleled.
Fejts meg és megtalálod. Addig nem teszem nem, míg tart az
eskünk de utána..-és ezzel eltűnt.
-Linácska mit jelentenek ezek a szavak és milyen
eskü?-kérdezte Xellos.
-Ezt még együtt találtuk ki 6 éve és éjfélkor jár le az eskünk.
-Miféle ekü?-kérdezte Szilárd.
-Azt nem mondhatom meg. Meg kell találnom a kulcsot, ami a
mi titkunkat nyitja. Megvan.-és az ajtóhoz szaladt, amit
senki sem vett észre eddig.-A kulcs a harmonia.-és az ajtó
kinyilt.-Kövessetek.-és befutott az ajtón a többiek meg
utána. Vadjegy félórája már bisztos futottak a csigalépcsőn
lefelé, mikor újabb ajtóba ütköztek.
-Lina most hogyan tavább?-kérdezte Gourry.
-A szöveg azt mondja,,és megleled veszted.’’-mondta Szilárd.
-Tudom. Megvan.-Lina ismét az ajtóhoz ment.-Vesztem a
kincsem.-és az ajtó ismételten kinyílt. Lináék megint
elkezdtek futni.
-Lina tarts ki ez az utolsó ajtó.-bíztata Szilárd, mert
látta, hogy egyre rosszabbul van.
-Lina kisasszony most, hogyan nyitjuk ki ezt az
ajtót?-kérdezte Amelia.
-Linácska! Ha elszúrod te, fogod húzni a
rövidebbiket.-mondta Xellos.
-Tudom. Az erőm a szerelmem.-mondta ki lina, de az ajtó nem
igen akart kinyílni. De Lina ránézett Gourryra és ezt
mondta:- Ne gyertek be! Maradjatok idekint.-Lina az ajtó
felé rohant és átment rajta. Mindenki ledöbbent.
-Hova tűnt Lina?-kérdezte Zel.
-Nem tudom.-mondta Szilárd
***
Folytatjuk…..

 
Lag In
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Gallery
 
Linkek
 
Wallpers
 
Videók
 
Link effekt

 
Kérdések
 
Menü
 
Animációk
 
Fanficek
 
Avatars
 
Extrák
 
Epizódok
 
Ismertetők
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!